Szakadékba zuhant egy túrázó Visegrádnál, mentőhelikopter sietett a megmentésére

A bajba jutottat mentőhelikopter kórházba szállította.

A bajba jutottat mentőhelikopter kórházba szállította.
Száznegyven éve született és nyolcvanöt éve hunyt el Pethő Sándor történész, publicista, a Magyar Nemzet atyja.
„A legtöbb baleset elkerülhető lenne, ha valóban az útra és a vezetésre figyelnénk” – írta az MKIF Zrt.
A balesetben a személygépkocsi mindkét utasa a helyszínen életét vesztette, míg a tehergépkocsi sofőrje könnyebben sérült.
Az utasa nem élte túl a balesetet.
A Brugge–De Panne egynapos országúti kerékpárverseny a számtalan durva bukás miatt került a figyelem középpontjába.
Az oroszokat ugye gyűlölik eszelősen, azok nem is emberek, dögöljenek meg, az ukrán férfiak szenvedéseitől pedig liberális rugalmassággal tudnak távolságot tartani.
Az Antonov An-12 típusú katonai teherszállító repülőgép futóműhiba miatt csúszott a havas földre.
„A vita eljutott egy olyan pontra, hogy többen úgy éreztük, néhány kérdést érdemes tisztába tenni” – fogalmazott a férfi, aki a sérült bajtársuknak is üzent.
A szerencsétlenül járt kormánytisztviselő egy úgynevezett Adaptív Védelem programban vett részt, amikor a baleset történt.
A Halgas Tibor halálát okozó férfi ezúttal nem kívánt vallomást tenni.
A miniszter meglátogatta az újdögrödi baleset sérültjeit.
Somogyi Zoltán vezérőrnagy elmondta, hogy a kormánytisztviselő mindkét kezét elvesztette.
Egy személyautó és egy vonat ütközött Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Aleksandar Vucic és Szerbia jövője egy vizsgálat eredményétől függ.
Vannak esetek, amelyek teljesen átértékelik a sport jelentőségét.
Vizsgálatot indítottak.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban félbeszakadt az előadás.
Meglepő performanszot mutatott be a zöld politikus.